Tonhallal töltött édesburgonya

Tonhallal töltött édesburgonya 

A tonhal és az édesburgonya is a funkcionális táplálkozás fontos alapanyagai. Én szeretem mind a kettőt, és így ezt a kombinációt, pedig gyakran készítem is.

Hozzávalók:

1 db szép nagy édesburgonya

1 nagy doboz (16 dkg) tonhalkonzerv (rio mare)

1 kis fej lilahagyma

citromlé ízlés szerint

parajdi só, őrölt bors ízlés szerint (AIP elimináció alatt a borsot elhagyjuk)

Elkészítés módja:

Az édesburgonyát hidegben megmossuk, hosszában kettévágjuk és 4-5 helyen mindkét felét megszurkáljuk villával. Egy tepsibe sütőpapírt teszünk, majd a fél édesburgonyákat a vágott felületükkel felfelé fordítva a sütőpapírra helyezzük. A tepsit lefedjük alufóliával és 220 fokra előmelegített sütőben 35-45 perc alatt hagyjuk az édesburgonyákat megpuhulni. Én 45 percig sütöttem, sőt volt, hogy picit előre főztem a krumplit, és utána vágtam ketté stb…

A   sütési idő felénél vegyük le a fóliát, hogy az édesburgonyák külső része meg tudjon kicsit pirulni. A megsült édesburgonyák belsejét kanállal kiszedjük (egy kevés peremet hagyjunk). Az édesburgonyákból kikanalazott belsőt egy tálban összekeverjük a leszűrt tonhallal, a parajdi szóval, őrölt borssal, a citromlével és az apróra vágott lilahagymával.

Az elkészült tölteléket visszatöltjük az édesburgonya belsejébe, reszeltem rá növényi sajtot, és még 10 percre visszatettem (200 fokon) sütni. A növényi sajt helyett parmezánt is lehet használni, de sajt nélkül is finom az étel. Én a családomra tekintettel tettem rá a sajtot, azonban AIP elimináció alatt hagyjuk el róla.

Imola

Avokádós tonhalkrém egyszerűen