KÉPZELD EL…

KÉPZELD EL, NEM LEHETETLEN

Képzeld el, hogy nézegeted a telefonon a régi képeket. Ahogyan lapozgatsz az emlékeid között, már pár évvel ezelőtti képeknél jársz. 

Millió oka van annak, hogy őrzöd ezeket az emlékeket, és az egyik ilyen ok, hogy akkor még jobb formában voltál. 

Akkor még valahogy jobban is érezted magad, tele energiával. Reggel kipattantál az ágyból, este pedig alig lehetett „lelőni”. Bármit megehettél, valahogy nem látszott rajtad, most úgy érzed a levegőtől is hízol…

Lehet, hogy akkor úgy gondoltad nem vagy elég szép, csinos. Azt is gondolhattad, hogy itt-ott jó lenne fogyni, formálódni. Most, így visszatekintve már tudod, hogy akkor milyen jól néztél ki, igaz csinos volt, és most mindent megadnál azért a testedért és egészségedért. 

Még az is előfordulhat, hogy abból a korszakból őrzöl ruhákat a szekrényedben abban a reményben, hogy egyszer még jó lesz, egyszer még jól érzed magad benne. Őrizheted azért is, mert egy kellemes emlék, egy kedves pillanat kötődik hozzá. 

Mert mi ilyenek vagyunk ugye? Bízunk abban, hogy majd most, ezen a tavaszon végre egy olyan formát elérünk, amit nem kell takargatni, és mindenki rácsodálkozik milyen ügyesek is vagyunk. Bízunk benne, hogy elővehetjük a régi ruhákat, és újra szépnek, fiatalnak érezzük magunkat benne.

Bízunk benne, hogy most jól alakul és a szeretett formunk és egészségünk visszatér…

EZ NEM LEHETETLEN!!!!

Elindulhatsz velem egy ilyen úton, akár az első lépésekkel. Rakjuk ki az egészségkirakós darabkáit!

Imola